A tipográfia szó a görög τυπος (tüposz - kép, minta) és γραφω (graphó - írni) szavakból származik. Hagyományos értelemben elsősorban nyomtatott szöveg megtervezését jelentette, a mai értelemben azonban a szöveges közlés megformálását, a szöveg és a kép együttes elrendezésének tervezését, kialakítását értjük alatta. Modernebb megfogalmazásban az információ megjelenítésének szabályrendszeréről beszélhetünk, ám ezek a szabályok a hagyományon és a mindenkori ízlésen alapulnak, ezért folyamatosan változnak kisebb-nagyobb mértékben.

A tipográfia szó sok mindent jelentett az idők során: betűtervezést, betűmetszést, nyomdászatot, nyomdai úton történő sokszorosítást. Ma a magyar nyelvben csak a betűkkel való tervezést, a szöveges közlés megformálását, szöveg és kép együttes elrendezését nevezzük tipográfiának.

A tipográfia feladata az esztétikus és célszerű íráskép kialakítása, alapvető követelménye, hogy az írás nyelvtanilag helyes, esztétikus kinézetű és könnyen olvasható legyen. Legfontosabb szabályok:

• olvashatóság
• a szöveg érthetősége
• helyesírás
• esztétika (elrendezés)

A tipográfiai eszközök (betűtípus, méret, szín, igazítás…) megválasztásakor fontos, hogy a választott eszköz sose legyen öncélú, mindig legyen funkciója.

A betű szöveg legkisebb egysége. A kis- és nagybetűkön kívül az írásjelek, a szóközök, a számok és egyéb különleges karakterek is ide tartoznak.

A betűk alakját betűtervezők készítik, az egyes betűterveknek komoly grafikai és olvashatósági feltételeknek kell megfelelniük. Az azonos grafikai elven megtervezett ábécé-t betűtípusnak nevezzük. Az egy betűtípusba tartozó betűket, számjegyeket és írásjeleket úgy alkotják meg, hogy azonos grafikai stílusjegyeket hordozzanak, és ezzel együtt az összhatás is egységes legyen. A betűtípusoknak nevet adnak (pl. Times), ez alapján lehet azonosítani őket.

A betűtípusokon belül különböző betűváltozatokat különböztetünk meg. Ilyen változat lehet például a kiskapitális, a félkövér vagy a dőlt változat. A sokféle betűváltozat összességét betűcsaládnak nevezzük.

A betűtípusok száma manapság már több tízezerre tehető, melynek rendszerezése a szakemberek számára nélkülözhetetlen. Erre több kísérlet is történt, a egyik legelterjedtebb az úgynevezett tízes csoportosítás, mely a betűket a készítés ideje, valamint a betűvonalak, talpak stílusjegyei szerint sorolja különböző típusokba.

Egy egyszerűbb, a laikusok által is jól felismerhető szempont alapján történt csoportosítás szerint beszélhetünk

• talpas (serif) és
• talpatlan (sans serif)

betűtípusokról.

Egy adott betűtípus méretét a törzsméret határozza meg. A legmagasabbra felnyúló szár és legmélyebbre lenyúló szár sem lóghat ki a törzsméret által meghatározott tartományból. Tehát amikor megadjuk a használni kívánt betű méretét, az nem a kis vagy nagybetű méretét jelenti, hanem a törzsméretet. Mivel azonos törzsmérethez eltérő betűszem méretek tartozhatnak, ezért különböző betűtípusoknak más-más lehet a tényleges nagysága.

A betűszem, a nagybetű magasság és a törzsméret egymáshoz viszonyított aránya típusonként más és más lehet. A korai típusoknál a betűszem mérete kisebb, a modern típusoknál nagyobb arányú.

A betűtípus kiválasztásakor az első szempont minden esetben a szöveg tartalma: igyekezzünk a szöveg hangulatának megfelelő típust választani. Szépirodalmi művekhez reneszánsz vagy barokk, tudományos, műszaki kiadványokhoz barokk, klasszicista vagy egyptenne, reklámokhoz valamely lineáris típus a legmegfelelőbb.

Fontos a kor is, melyben az írás keletkezett, vagy amiről szól, az erre a korra jellemző betűk is segíthetnek a kor hangulatát átadni az olvasónak.

A következő szempont a szöveg terjedelme, olvashatósága. Hosszú szöveghez jól olvasható, klasszikus formájú típust válasszunk, mivel folyamatos olvasása kevésbé fárasztó, ugyanis tudatunk könnyebben feldolgozza a hagyományos betűalakokat. Rövid szöveghez választhatunk különleges típust is, amikor épp az a cél, hogy figyelemfelkeltő legyen és tovább tartson az olvasással töltött idő. Ha érdekes, de nehézkesen olvasható típussal szedünk hosszabb szöveget, az olvasó hamar feladja, és nem olvassa végig.

Törekedjünk továbbá arra, hogy egyszerre kevés típust keverjünk egy szövegen belül (lásd betűkeverés, próbáljuk a főszöveget egy típus különböző változataival megoldani.

Ügyeljünk az illusztráció és a betűtípus harmóniájára is. Ha képek, grafikai elemek is tarkítják a szöveget, a képek stílusához is illeszkedjenek a betűk. Például rézkarcokhoz vékony vonalvezetésű betűk, modern festményekhez moden típusok illenek.

Befolyásolhatja a választást az is, hogy a szöveget terjedelmesebbnek akarjuk-e mutatni, vagy épp takarékoskodnunk kell a rendelkezésre álló hellyel, hiszen nem csak a betűméret, hanem a betűtípus is hatással lehet a helyfoglalásra (lásd betűméret. Vannak olyan betűtípusok, melyek kis helyet foglalnak el, így ugyanannyi sorban több karakter elfér, mint más típusból, miközben az olvashatóság is jó marad. Így a rendelkezésre álló helyen több információt tudunk elhelyezni.

Fontos, praktikus szempont a betűtípus kiválasztásakor, hogy az adott jelkészlet tartalmazza a szövegben előforduló összes szükséges jelet. Gyakori hiba például magyar nyelvű szövegek esetén a hosszú ő és ű betűk hiánya, melyet gyakran más betűtípusból vett megfelelőikkel vagy „kalapos” változataikkal próbálnak pótolni, ami mind tipográfiai, mind helyesírási szempontból elfogadhatatlan megoldás.

Betűkeverésről akkor beszélünk, ha két vagy több betűtípust használunk egy kiadványon belül. A betűkeverésnek egy fontos szabálya van: olyan típusokat válasszunk, melyek között nagy a különbség. Ha stílusjegyeikben minél kevésbé hasonlóakat választunk, akkor jobban érvényesül a köztük lévő különbség. Ez a kis különbség, nem különbség elve.

Különböző típusok alkalmazásának mindig legyen funkcionális szerepe: tagoljuk, rendszerezzük vele a szöveget, az eltérő szinteket eltérő típussal jelölve. Eltérő lehet például a cím, és más a szöveg törzse.

Kerülendő tehát:

• az azonos betűcsoportba tartozó típusok keverése (kivétel lehet az egyéb típusok és a díszbetűk csoportja, ahol jelentős különbségek lehetnek az egyes típusok között).
• a változó vonalvastagságú típusok (reneszánsz, barokk vagy klasszicista) egymással.
• a változó vonalvastagságú típusok (reneszánsz, barokk vagy klasszicista) dőlt változatai a kézírásos típusokkal.
• talpas lineáris a talpatlan lineárissal.

Jól keverhetők:

• a változó vonalvastagságúak a lineáris típusokkal.
• lineárisok a kézírásos vagy dőlt típusokkal.

Fontos azonban megjegyezni, hogy minden eset egyedi, tehát a fentiekre is lehetne ellenpéldát találni, illetve tipográfiai eszközökkel módunkban áll a kisebb különbségeket is felerősíteni.

Három vagy több típust még nehezebb együtt használni, még gondosabb körültekintést igényel. Ilyenkor a betűk méretével, hangsúlyozásával, színével is fokozhatjuk a különbségeket. Több típus jellemzően hirdetésekben, képes folyóiratokban fordul elő.

Egalizálás alatt a betűk arányos egymás melletti elhelyezését, a betűpárok optikai kiegyenlítését értjük. A betűknek egyenletes távolságban kell látszódniuk egymástól, hogy egyenletes ritmust adjanak. A helyes elhelyezéshez a betűkészletnek tartalmaznia kell az egyes betűpárokhoz tartozó alávágási (az alapértelmezett betűtávolsághoz képest közelítési és távolítási) információkat. Ezeket az információkat az úgynevezett alávágási- vagy kerning táblázat tartalmazza. Ha olyan betűtípust alkalmazunk, amelyben nincs alávágási tábla, akkor manuálisan végezzük el a korrekciót a betűköz állításával, a szemünkre hagyatkozva. Ilyenkor persze nem egalizáljuk az egész dokumentumot, csak a fontosabb helyeket javítjuk, például a verzál címeket.

A túl nagy betűköz különösen a nagybetűs címeknél feltűnő.

A Times New Roman betűtípusnak láthatólag a hosszú ékezetes betűk egalizálásával gyűlik meg a baja:

Nagybetűs szövegben a betű- és szóközök általában kicsit nagyobbak.

Probléma adódhat még a betűközzel, ha folyó szövegben kurzív és álló szövegrészek váltják egymást. A kurzív és az álló betűk között egyik oldalt túl kevés, másik oldalt túl sok hely maradhat, szükséges tehát a dőlt szöveg előtti szóközt szűkebbre, az azt követőt pedig szélesebbre állítani. Hasonló betűköz nevelésre, illetve csökkentésre lehet szükség olyan esetben is, amikor a dőlt és álló betűk között nincs szóköz (lásd © a mintán).

A régi, nagy nyomdászok gyakran alkalmaztak kurzív szövegben álló zárójeleket, de amennyiben a zárójelen belüli szöveg végig dőlt, úgy alkalmazhatunk kurzív zárójeleket is.

Az iniciálé nagyméretű, díszes kezdőbetű, a középkori kódexeknél alkalmazták először. Az akkor kézzel, nagy gonddal festett, szinte művészi értéket képviselő díszbetűk illusztrációként is szolgáltak, hiszen sokszor a könyv tartalmára utaló motívumokat is tartalmaztak.

Ma az iniciálékat újra előszeretettel alkalmazzák, de nem a középkori, túldíszített formában. Szerepe a figyelemfelkeltés, a szöveg tagolása, valamint dekorációs célokat is szolgálhat. Nagy körültekintést igényel a használata, mivel nem minden esetben illeszthető a tartalomhoz, több szabályt kell betartani a helyes tipográfiához.

Az iniciáléknak ma három változatát alkalmazzák: süllyesztett, lógatott és kiemelt.

A süllyesztett iniciálé legalább három sor magas legyen, a teteje legalább az első sor nagybetűinek tetejéig érjen, vagy azon nyúljon túl. Az iniciálé bal oldala a szöveg bal szélével kerüljön optikailag egy vonalba, az alja pedig a süllyesztés utolsó sorának alapvonalával essen egybe. Az iniciálét a jobb oldalán és az alján azonos nagyságú térköz vegye körül.

Iniciáléban bizonyos betűk lehetővé teszik, hogy a szöveg kövesse a betűk alakját (A, V, W), más esetben a kezdőbetű egy téglalap alakú területet foglal el. A mellette levő szövegnek tehát függőlegesnek kell lennie, így ha a kezdőbetű önálló szó (pl. A, Ó, E), akkor a mögötte álló szóközt el kell távolítani, hogy az első sor ne kezdődjön még beljebb.

A kilógatott iniciálé a bal margón, a szedéstükrön kívül helyezkedik el. Mivel szorosan kell illeszkednie a szöveghez, talpas betűvel nem lehet megoldani, valamint bizonyos betűk nem is kerülhetnek iniciáléba (pl. A, L).

A kiemelt iniciálé általában a bal margónál kezdődik, de elhelyezkedhet a hasáb vagy a tükör közepén is. Hogy megfelelően érvényesüljön, fölötte elegendő, legalább egy sornyi térköznek kell lennie. A különírást egy szóközzel érzékeltetni kell, egybeírásnál viszont bizonyos betűknél (pl. F, P, T) közelíteni kell a szöveget az iniciáléhoz.

Mindegyik típusnál szabály, hogy csak a bekezdés első betűje kerülhet iniciáléba, a kettős mássalhangzók (pl. Gy, Ny) esetén is. Ha írásjellel kezdődik a bekezdés, az sem lehet iniciálé, ekkor a szerzőnek át kell alakítania a szöveget. Iniciáléban a számokat betűvel kell írni, számmal írt évszám esetén pedig a teljes évszámot iniciáléba kell tenni.

A sor a tervezés szempontjából önálló egység, hiszen egy sor igazításával, helyzetével, kiemelésével különböző hatásokat érhetünk el.

Az olvashatóság érdekében a sorok betűszámát 40 betűnél kevesebbre (folyó szövegben) és 65-80 betűnél többre nem szokás állítani, különösen nagyobb kiadványokban. A kívánt értéket a betűméret és a vízszintes margók változtatásával érhetjük el. Ha nagyon apró betűmérethez ragaszkodunk, akkor többhasábos szedéssel alakíthatunk ki olvasható sorokat.

A betűtípusokat úgy tervezik, hogy szimpla sorköz esetén se érjenek össze a betűk. A nyomdászok évszázadokon át ezt a tömör vagy szaknyelven komressz szedést alkalmazták. Ez a sorköz azonban – ahogy a neve is utal rá – túl sűrű, tömény, így nehéz olvasni, a mai felfogás szerint a sorokat tehát ritkítani kell, általában 10-20%-kal. Ez azt jelenti, hogy a sorok közé a betűtörzs 10-20%-ának megfelelő méretű térközt kell beállítani. Például 10 pontos betűkhöz 11, 11.5 vagy 12 pontos sortávolságot alkalmazunk - hogy melyiket, az betűtípusonként változhat.

Rövid soroknál kisebb, hosszabb sorok esetén nagyobb sorközt kell beállítani. Csupa nagybetűs írásnál szintén növelni kell a sorköz értékét az alapbeállításhoz képest, mert a betűk nagyobb mérete miatt kevesebb lenne köztük a térköz. A szimpla sorköz – ugyanúgy, mint a szóköz – a kurrens (kisbetűs) szöveghez van méretezve.

Egy oldalon belül a sorok javasolt száma maximum 25-30 sor. A kívánt értéket a függőleges margók és a sorköz megfelelő beállításával érhetjük el.

A sorok végein a szöveget szó- vagy elválasztás határán törjük el. Bizonyos összetartozó szavak között azonban nem szabad eltörni, ilyen például a mérőszám és a mértékegysége, uralkodók nevei stb. Hasonló a helyzet a gondolatjeleknél: a nyitó gondolatjel nem lehet sor végén, a záró pedig nem kerülhet a sor elejére. Két szót úgynevezett nem törhető szóköz alkalmazásával tarthatunk egyben.

A sorvégi a határozott névelők is gondot okozhatnak, ha több kerül egymás alá (a magyar nyelv sajátosságai miatt ez egyáltalán nem ritka jelenség). Mivel kerülnünk kell a szabályos mintázatok véletlen kialakulását, ezért szüntessük meg úgy, hogy minden második névelőt átviszünk a következő sor elejére.

Több oldalból álló dokumentumok esetén figyelnünk kell arra, hogy a sorok két egymást követő oldalon hogyan legyenek tördelve.

Egy fejezet utolsó oldalát kimenet oldalnak hívják. A kimenet oldalnak legalább 4 sornyi szöveget kell tartalmaznia. Ha ennél kevesebb kerülne rá, akkor vigyük át az összes sort az előző oldalra, vagy hozzunk át még szükséges számú sort az előző oldalról.

Olyan dokumentumnál, ahol a fejezetkezdő oldalon a szöveg lejjebb kezdődik, a vele szemben elhelyezkedő kimenet oldalon a soroknak is legalább addig le kell érniük. Ez tipikusan olyan könyveknél fordul elő, ahol a fejezetek mindig a páratlan, tehát bal oldalon kezdődnek.

A sorok tördelésénél gyakori jelenség, hogy egy bekezdést kell kettétörni úgy, hogy a bekezdés eleje az egyik, a vég pedig a következő oldalra kerül. Ilyen esetbe alapszabály, hogy a bekezdésnek minden oldalon legalább két sora legyen. Ha erre nem figyelünk, akkor keletkeznek az úgynevezett fattyúsorok, melynek két fajtája a a lap vagy hasáb alján egyedül maradt özvegysor, illetve a következő lap vagy hasáb tetejére átcsúszó, magányos árvasor.

E sorok jelenléte zavaró lehet, mert nem egyértelmű, hogy hova tartoznak. Ha például egy özvegysor felett közvetlenül egy kép van, akkor könnyen azt hihetjük, hogy a sor egy képaláírás. Az árvasort pedig, mivel egyedül van a lap tetején címnek vélhetjük.

Többoldalas, címrendszert tartalmazó dokumentumban két fontos szabályt tartsunk be:

1. Cím nem kerülhet a lap aljára!
2. A címet legalább három sor szöveg kövesse még a lapdobás előtt!

Sorcsoportnak nevezzük a tartalmilag összetartozó sorokat. Például egy könyvcím, képaláírás, de ilyen a folyó szöveg egy többsoros bekezdése is.

A bekezdések behúzása a szöveg bal vagy jobb oldaláról történő beljebb kezdését, illetve végződését jelenti. A behúzás vonatkozhat a bekezdés minden sorára, vagy csak az első sorára.

Egy teljes bekezdést behúzva a bekezdés fontosságának szintjét, vagy épp alacsonyabb rendjét fejezhetjük ki, de mindenképpen a törzsszövegtől való elkülönülést hangsúlyozza ki ez az eszköz.

A bekezdések első sorainak behúzásával a bekezdések tagolását érhetjük el. Hosszabb szövegben erősen ajánlott, mert így könnyebb megtalálni a bekezdések elejét, ami segíti a megértést, és emiatt kevésbé érzi fárasztónak az olvasást az olvasó.

A behúzás mértéke a betűmérettel egyezik meg (1 kvirt), hosszabb sorok esetén annak kétszerese (2 kvirt).

Behúzott első sorok esetén a kimenetsorokra is figyelnünk kell. Kimenetsornak nevezzük a bekezdés utolsó sorát, ami ritkán éri el a bekezdés teljes szélességét, általában rövidebb annál, ami szintén a szöveg tagolását segíti.

Az olyan rövid kimenetsorokat viszont, melyek hossza nem éri el az első sor behúzásának értékét, meg kell szüntetni. Ezt vagy úgy érjük el, hogy még áthozunk betűket, hogy hosszabb legyen a kimenetsor, vagy azt a pár betűt megpróbáljuk az előző sorba besűríteni.

A hosszú kimenetsoroknál pedig arra kell ügyelni, hogy a sor végén ne maradjon a behúzás mértékénél kisebb üres rész. Itt rövidítsük le, vagy teljesen húzzuk ki az utolsó sort.

A bekezdéseket alkotó sorok igazítására többféle megoldás létezik. A szövegszerkesztő programok általában négyféle lehetőséget kínálnak fel (balra, jobbra, középre és sorkizárt), míg a fejlettebb kiadványszerkesztőkben a sorkizárásnak további változatai is elérhetők.

A bekezdés sorai a bal oldalhoz vannak igazítva, tehát itt függőleges irányban egyenesek a sorok.

A balra zárt szöveg szinte minden dokumentumtípusnál jól alkalmazható, akár címek, akár folyó szöveg esetén. Mivel az egyes sorok csak ritkán érik el a jobb oldalt – tehát a sorok rövidebbek, mint a rendelkezésre álló hely –, a jobb oldalon nagyobb üres hely keletkezik. Ennek megszüntetésére alkalmazzunk elválasztást, és a jobb margó értékét vegyük kisebbre, hogy optikailag csökkenjen az üres terület nagysága.

A szabadsoros szedés a modern stílusú kiadványok formátuma.

A bekezdés sorainak közepe esik egy vonalba, tehát szimmetrikusan helyezkednek el a sorok. Ezt az igazítási formát alkalmazzuk például címeknél, vagy táblázatok oszlopfeliratainál.

Amennyiben címet igazítunk ezzel a formával, kerüljük el a „piramis” alakzatok kialakulását, tehát azokat az eseteket, amikor egymást egyre rövidem, vagy egyre hosszabb sorok követik.

A bekezdés sorai a jobb oldalhoz vannak igazítva, tehát itt függőleges irányban egyenesek a sorok. Ezt a beállítást általában táblázatok celláinak formázásánál, egymás alatti számok helyérték szerinti írásánál, címeknél, élőfej vagy élőláb igazításánál használjuk.

A bekezdés sorai a jobb és bal oldalhoz egyaránt igazítottak, az bekezdés utolsó sora balra zárt. A kiadványok bekezdései (kivéve az egészen szűk hasábokat) legtöbbször tömbös (sorkizárt) szedésűek, mivel sokan ezt tartják a legesztétikusabb formának. A sorkizárt írásnál a program a sor első szavát a bal, utolsó szavát a jobb oldalhoz igazítja, a közöttük lévő szavakat pedig egyenlő távolságban elosztja, ami a szóközök megnyúlásával (ritkábban összenyomásával) járhat. Épp ezért széles margók miatt kialakult rövid sorok esetén, több hasábos szedéskor, táblázatok celláiban nem ajánlott az alkalmazása, mert előfordulhat, hogy túl nagyok lesznek a szóközök, vagy csak egy szó fér ki egy-egy sorba.

A sorkizárás kialakítására bonyolultabb eljárások is léteznek, melyek a tördelőprogramokra jellemzők. Ezek nem csak széthúzni képesek az egy sorba kerülő szavakat, hanem szükség esetén a szóközök csökkentésével össze is tudják nyomni, ha úgy kedvezőbb. A sorkizárás működése ilyenkor néhány paraméter megadásával szabályozható, úgymint a megengedett maximális és minimális szóköz szélesség, a betűritkítás és betűsűrítés mértéke. A komolyabb tördelőprogramok elemzik a teljes bekezdést, majd ezután döntik el, hogy mely sorokat kell összenyomni, és melyeket széthúzni, hogy összességében a legkedvezőbb legyen az eredmény.

Fontos, hogy a tömbös szedés minden esetben igényli az elválasztást, így kiküszöbölhetjük az indokolatlanul nagy szóközöket.

Kiadványszerkesztőkben a tömbös szedés egyéb változatai is választhatók, melyekben az utolsó sor szedése lehet középre, vagy jobbra zárt, vagy teljesen kizárt.ezeket például címeknél alkalmazhatjuk.

A teljes sorkizárást – amikor a bekezdés utolsó sora is kizárt – a hosszú kimeneti sorok jobb margóig történő kihúzására alkalmazhatunk.

Tömbösített bekezdéseknél gyakran minden második sor elválasztójellel végződik, amitől a bekezdésszél nem egyenletes, hanem hullámos szélűnek látszik. A jobb hatás elérése érdekében ilyenkor szükség lehet arra, hogy a sorvégi elválasztójeleket kissé kilógathatjuk a szövegtükör széléről. Esetenként akár a sorvégi írásjelek, vagy idézőjelek kilógatása is javíthat az optikai érzeten.

Az oldalakra tördeléskor előfordulhat, hogy egy bekezdés utolsó sora új oldalra kerül (fattyúsor), ami tipográfiailag és esztétikailag is kerülendő. Hasonlóan problémás, amikor közvetlenül a bekezdés első sora után következik az új oldal (árvasor). Az árvasorokkal szemben megengedőbbek a mai tipográfiai szabályok, fejezetcímek után azonban legalább 3-4 sornak maradnia illik a címmel azonos oldalon.

Ha a bekezdésvég távolsága kisebb a jobb margótól, mint a bekezdések behúzása, az utolsó sort is tömbösítik (vagy a teljes bekezdés újratördelésével alakítanak ki nagyobb távolságot a margótól). A sorkizárt utolsó sor nem számít fattyúsornak, így tömörebb szedést tudunk elérni.

Ide tartoznak a képek, illusztrációk, vonalak, szegélyek és egyéb díszítő elemek.

A 18. században még minden nyomda saját méretű betűt használt, de az ipar fejlődése gazdaságtalanná tette azt a megoldást, hogy minden nyomdász magának állítsa elő az ólombetűket, ezért kialakultak a betűöntödék.

Az első tipográfiai pontrendszert Sébastien Truchet (1657–1729) dolgozta ki. A pont méretét 1/1728 királyi lábban adta meg. Ez 0,188 mm, a későbbi Didot-pont fele.

Pierre Simon Fournier 1737-től a saját pontrendszerében adta meg a betűk méretét. Egy pont 0,345 mm volt, a későbbi Didot-pont 11/12 része.

A neves francia nyomdász, Firmin Didot nevéhez fűződik a francia mértékrendszer, melynek egysége a pont, melyet a francia hüvelyk 72-ed részeként határozott meg, azaz 6 × 12 × 12 = 864 Didot-pont tesz ki egy francia királyi lábat. A francia pontot metrikus rendszerbe átszámítva a következő értékek adódnak:

1 méter = 2660 pont
1 pont = 0,376 mm

Méretét hagyományosan 0,376065 mm-ként adják meg, a hivatalos átszámítás szerint azonban ez 0,3759715 mm. A gyakorlatban 0,376 mm használatos.

A pont tehát a legkisebb egység, ennek többszöröseivel dolgozunk. A pont 12-szerese az 1 ciceró.

Érdekességként megemlítjük, hogy a Francia Nyomdászati Hivatal 0,4 mm-es pontot használ.

Az amerikai nyomdák egy olyan lábat használnak, ami 1024/1000 része a római lábnak. Ez nem több, mint 0,0002%-kal nagyobb, mint 304,8 mm. Ez 864 pont.

• Nelson C. Hawks 1879-től egy 0,375%-kal csökkentett lábat használt. Így a Hawks-pont 0,013 837 hüvelyk, vagy 0,35146 mm.
• Egy másik definíció szerint 350 mm-ben 996 pont van, így egy pont 0,013 848 867 hüvelyk ≈ 0,351405622 mm.
• Lawrence Johnson a nyomdai lábat 249⁄250 (99,6%) angol lábban adta meg. Ez 0,01383 hüvelyk, amit 1959-ben 0,35136(6) mm-re váltott át.

1886-ban a Type Founders Association of the United States tizenötödik közgyűlése a Johnson-pontot tette szabványossá. Eszerint a nyomdai láb 11,952 hüvelyk, avagy pontosan 303,5808 mm, így a pont mérete 1⁄72,27 hüvelyk, vagy 0,3515 mm. A TeX számítógépes szövegszedő rendszer ezt a pontméretet használja.

Az új egység az angol pont. Jele: pt.

1 méter = 2845 pt
1 pt = 0,3515 mm

Az angol pont 12-szerese a pica. Eszerint pica-pontrendszernek is nevezik ezt a rendszert.

Az informatikai világban elterjedt mértékrendszer – a DTP-pont – a pica-rendszer alapját adó angol hüvelykből indul ki, de az egyszerűbb számolás miatt viszont annak 72-ed részét veszik 1 pt-nak. Ez a kerekítés némi eltérést jelent az eredeti pica-rendszerhez képest, de gyakorlatilag elhanyagolható.

A ma szabványos DTP-pont (desktop publishing point) tehát az angolszász 25,4 mm-es hüvelyk 1/72-ed része, ami 0,0138(8) hüvelyk vagy 0,3527(7) mm. 12 pont egy pica, és hat pica tesz ki egy hüvelyket. A TeX ezt bp-ként jelöli, de ezt használja többek között az Adobe PostScript, az eredeti Macintosh és a LaserWriter, és ez a Photoshop és a Word egyetlen pontegysége. Ezért a DTP-pontot PostScript-pontnak is hívják. A CorelDraw-t ellenben metrikusan programozták.

1 méter = 2834 pt
1 pt = 0,3528 mm

A méter legkisebb általánosan használt egysége, a milliméter túl nagy volt, ezért a nyomdai mértékrendszer alapja – a francia F. Didot és a német H. Berthold által kidolgozott tipográfiai mértékegység – a tipográfiai pont, aminek a mérete 0,376 milliméter (lényegében tehát a francia pont). Kisebb pedig azért nem lehetett, mert ólomból ez volt az előállítható legvékonyabb. A nyomdaiparban nem is olyan rég még általánosan elterjedt, ólomalapú kézi szedés és a magasnyomtatás még két magasabb egységet is használt, a németül Durchschussnak nevezettet, amely 2 pontból állt, és a cicerót, ami 12 pont (4,513 milliméter).

1 méter 2660 pont. Az átszámításnak akkor van szerepe, ha azt akarjuk kiszámolni, hogy mondjuk egy 12 pontos betűből hány fér el egy sorban, egy oldalon, vagy hány oldalas lesz egy könyv. A számításhoz az n betű méretét veszik alapul, ami a fele a betűméretnek, tehát a 12 pontos n mérete 6 pont. Általános képlet: szedéstükör pontmérete osztva a betűtörzs pontméretével, szorozva 2-vel.

A ma használatos rendszer bevezetése előtt a nyomdászok névvel jelölték a betűméreteket. Az elnevezések az előállítás nehézségeire utalnak, vagy történelmi okuk van.

• 1 pont: nyolcadpetit
• 2 pont: negyedpetit (non plus ultra)
• 3 pont: negyedciceró (briliáns)
• 4 pont: gyémánt (diamant, fél petit), azaz 1,504 mm – Az előállítás nehézségére és valószínűleg az árára utalt.
• 5 pont: gyöngy (perl, parisienne), azaz 1,880mm – Neve szintén az értékére utal. Ezt a két betűméretet nagyobb törzsre öntötték.
• 6 pont: nonparel (nonpareille, fél ciceró), azaz 2,256 mm – Összehasonlíthatatlant jelent, a maga korában nagyon nehéz volt előállítani.
• 7 pont: kolonel (colonel, kispetit), azaz 2,632 mm
• 8 pont: petit, azaz 3,009 mm – A francia kicsi szóból alakult ki.
• 9 pont: borgisz, azaz 3,385 mm – A szintén francia eredetű burzsoá szóból kapta a nevét.
• 10 pont: garmond (korpusz), azaz 3,761 mm – Claudé Garamond betűmetszőről kapta a nevét, nem keverendő össze a Garamond betűtípussal.
• 11 pont: kisciceró (rajnai)
• 12 pont: ciceró – Schöffer Péter a nyomdaipar kezdetén ebből a méretből nyomtatta Ciceró leveleit. A legtöbbször használt méret.
• 14 pont: mittel (mediális) – A maga korában 7 féle méret volt, ez volt a középső.
• 16 pont: tercia – Ugyanebben a korban a harmadik volt a sorban.
• 18 pont: másfél ciceró (parangon)
• 20 pont: text (textus) – Szöveget jelent, a kezdetekben ezt használták a szövegszedésre, vannak feltételezések, hogy Gutenberg 42 soros bibliájának méretére utal.
• 24 pont: két ciceró
• 28 pont: két mittel
• 32 pont: két tercia (kiskánon)
• 36 pont: három ciceró (kánon)
• 40 pont: két text (nagykánon)
• 48 pont: négy ciceró (konkordansz vagy misszále)
• 54 pont: négy és fél ciceró (nagymisszále)
• 60 pont: öt ciceró (szabon)

A előzőekben bemutatott abszolút mértékrendszerek mellett szükség van relatív méretmegadásra is. Erre szolgál az úgynevezett egység alapú rendszer, melynek alapja a kvirt. Egy kvirt megfelel egy olyan négyzetnek, melynek oldalhosszúsága a betű törzsméretével egyenlő.

Kvirtet olyan esetben alkalmazunk, amikor a betű méretével arányos értékeket kell kifejezni. Fél kvirt például a szóköz maximális mérete, vagy a számjegyek szélessége, harmad kvirt az optimális szóköz, negyed kvirt a pont, illetve a vessző szélessége.

Lényegében a kvirtnek felel meg az em, illetve a félkvirtnek az en hosszmérték, melyek az aktuális betűtípus és fokozat „m”, illetve „n” betűjének szélességével azonosak.

• Juhász Tibor: Pont, pont, vesszőcske; Az írásjelek használatának szabályai (Nemzeti Tankönyvkiadó)
• Mohai István: Tipográfiai alapismeretek - Kiadványszerkesztés tantárgyi segédlet (Pannon Egyetem, Székesfehérvár - 2006)
• Wikipédia - Tipográfia http://hu.wikipedia.org/wiki/Tipogr%C3%A1fia
• Wikipedia - Kurziválás http://hu.wikipedia.org/wiki/Kurziv%C3%A1l%C3%A1s
• Tipográfia - Betűtervezési alapok http://www.sese.hu/typeworkshop/typeworkshop_7.html (2007)
• Németh László: Kiadványszerkesztés LibreOffice Writer szövegszerkesztővel (2011)