====== Osztályok adminisztálása ====== Ezen az oldalon vehetünk fel új osztályokat, illetve módosíthatjuk a már felvett osztályok bizonyos adatait. ===== Új osztály felvétele ===== Az osztály képzési formája egy egyszerű tájékoztató jellegű információ, más jelentőssége nincs (egyenlőre). Fontos viszont az osztály indulásának és végzésének __tanéve__, ami a végzés esetén lehet könnyen téveszthető: a tanévet ugyanis a tanévkezdés évével jelöljük, így **a végzés tanéve általában eggyel kisebb, mint a végzés éve**! Meg kell adjuk még az osztály induláskori évfolyamát és jelét. Az osztály jel többnyire egy, esetleg két-három betű. ===== Osztály adatainak módodítása ===== A módosítani kivánt osztály kiválasztása előtt ellenőrizzük, hogy megfelelő tanév szerint nézzük-e az osztályokat, hiszen az osztályok jelei tanévenként változnak. Ha szükséges váltsunk tanévet (egyes osztályok esetleg meg sem jelennek a listában, ha nem megfelelő tanévet választunk). Az osztály kiválasztása után lehetőségünk van a képzési információ szerkesztésére, valamint az osztályfőnöki megbizatás rögzítésére (megbizatást módosítani, törölni a felületről egyenlőre még nem tudunk). ===== Osztály tagjainak felvétele/frissítése adatállományból ===== Készítsünk egy tabulátorokkal tagolt szöveges állományt, melyben a fejléc sort az egyes tanulók adatait tároló sorok követik. A fejlécben érdemes a ''diak'' tábla mezőneveit használni, mert ekkor a program automatikusan felismeri ezeket. A ''diak'' tábla mezői: mysql> explain diak; +-------------------------+---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------+------+-----+-------------------------+----------------+ | Field | Type | Null | Key | Default | Extra | +-------------------------+---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------+------+-----+-------------------------+----------------+ | diakId | int(10) unsigned | NO | PRI | NULL | auto_increment | | oId | bigint(20) unsigned | YES | UNI | NULL | | | diakigazolvanySzam | int(10) unsigned zerofill | YES | | NULL | | | tajSzam | int(9) unsigned zerofill | YES | | NULL | | | adoazonosito | bigint(10) unsigned zerofill | YES | | NULL | | | szemelyiIgazolvanySzam | varchar(16) | YES | | NULL | | | tartozkodasiOkiratSzam | varchar(16) | YES | | NULL | | | viseltNevElotag | varchar(8) | NO | | | | | viseltCsaladinev | varchar(64) | NO | | | | | viseltUtonev | varchar(64) | NO | | | | | szuleteskoriNevElotag | varchar(8) | NO | | | | | szuleteskoriCsaladinev | varchar(64) | NO | | | | | szuleteskoriUtonev | varchar(64) | NO | | | | | szuletesiHely | varchar(16) | YES | | NULL | | | szuletesiIdo | date | YES | | NULL | | | nem | enum('fiú','lány') | YES | | NULL | | | apaId | int(10) unsigned | YES | MUL | NULL | | | gondviseloId | int(10) unsigned | YES | MUL | NULL | | | neveloId | int(10) unsigned | YES | | NULL | | | anyaId | int(10) unsigned | YES | MUL | NULL | | | allampolgarsag | varchar(16) | YES | | magyar | | | lakhelyOrszag | varchar(16) | YES | | Magyarorsz�g | | | lakhelyHelyseg | varchar(16) | YES | | NULL | | | lakhelyIrsz | varchar(8) | YES | | NULL | | | lakhelyKozteruletNev | varchar(32) | YES | | NULL | | | lakhelyKozteruletJelleg | enum('út','utca','útja','körút','tér','tere','körtér','köz','fasor','árok','lejtő','lakótelep','sétány','dűlő','átjáró','bástya','bástyája','domb','dűlőút','egyéb','elágazás','erdősor','fasora','forduló','főút','gát','hajóállomás','határsor','határút','hegy','helyrajzi szám','hídfő','játszótér','kapu','kert','kikötő','kilátó','körönd','körvasútsor','lakónegyed','lépcső','liget','major','mélykút','ösvény','park','parkja','part','piac','pihenő','puszta','rakpart','repülőtér','rét','sétaút','sor','sugárút','sziget','tanya','telep','udvar','üdülőpart','várkerület','vasútállomás','völgy','zug') | YES | | NULL | | | lakhelyHazszam | varchar(20) | YES | | NULL | | | lakhelyEmelet | varchar(5) | YES | | NULL | | | lakhelyAjto | varchar(5) | YES | | NULL | | | tartOrszag | varchar(16) | YES | | Magyarorsz�g | | | tartHelyseg | varchar(16) | YES | | NULL | | | tartIrsz | varchar(8) | YES | | NULL | | | tartKozteruletNev | varchar(32) | YES | | NULL | | | tartKozteruletJelleg | enum('út','utca','útja','körút','tér','tere','körtér','köz','fasor','árok','lejtő','lakótelep','sétány','dűlő','átjáró','bástya','bástyája','domb','dűlőút','egyéb','elágazás','erdősor','fasora','forduló','főút','gát','hajóállomás','határsor','határút','hegy','helyrajzi szám','hídfő','játszótér','kapu','kert','kikötő','kilátó','körönd','körvasútsor','lakónegyed','lépcső','liget','major','mélykút','ösvény','park','parkja','part','piac','pihenő','puszta','rakpart','repülőtér','rét','sétaút','sor','sugárút','sziget','tanya','telep','udvar','üdülőpart','várkerület','vasútállomás','völgy','zug') | YES | | NULL | | | tartHazszam | varchar(20) | YES | | NULL | | | tartEmelet | varchar(5) | YES | | NULL | | | tartAjto | varchar(5) | YES | | NULL | | | jogviszonyKezdete | date | YES | | NULL | | | kezdoTanev | smallint(5) unsigned | NO | MUL | | | | kezdoSzemeszter | tinyint(3) unsigned | NO | | | | | jogviszonyVege | date | YES | | NULL | | | telefon | varchar(64) | YES | | NULL | | | mobil | varchar(64) | YES | | NULL | | | email | varchar(96) | YES | | NULL | | | statusz | enum('jogviszonyban van','magántanuló','jogviszonya felfüggesztve','jogviszonya lezárva') | NO | | jogviszonyban van | | | penzugyiStatusz | enum('állami finanszírozás','térítési díj','tandíj') | YES | | állami finanszírozás | | | szocialisHelyzet | set('szülei elváltak','három vagy több gyerekes család','rendszeres gyermekvédelmi támogatást kap','állami gondozott','veszélyeztetett','hátrányos helyzetű','halmozottan hátrányos helyzetű','sajátos nevelési igényű') | YES | | NULL | | | fogyatekossag | set('tartósan beteg','mozgássérült','beszédfogyatékos','hallássérült','látássérült','diszlexia','diszkalkulia','diszgráfia','tanulásban akadályozott','értelmileg akadályozott','autista','tanulási képességek kevert zavarával küzdő') | YES | | NULL | | | gondozasiSzam | varchar(128) | YES | | NULL | | | elozoIskolaOMKod | mediumint(8) unsigned zerofill | NO | | | | | kollegista | tinyint(3) unsigned | NO | | 0 | | +-------------------------+---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------+------+-----+-------------------------+----------------+ Az általunk készített állományban nem kell minden mezőnek szerepelnie, fontos azonban, hogy új tanulók felvételekor a ''statusz'', ''jogviszonyKezdete'', ''kezdoTanev'', ''kezdoSzemeszter'' mezők értékeinek megadása kötelező (adatfrissítéskor már nem), ezen kívül erősen ajánlott az oktatási azonosító (''oId'') megadása, ami az egyetlen megbízható kulcs mező. Végül megadhatjuk itt az osztályba kerülés (''beDt'') és várható kilépés (''kiDt'') dátumát is (bár ez utóbbit inkább akkor érdemes beállítani, mikor a tényleges kilépés meg is történik), ami ugyan nem a ''diak'' tábla mezője, de ezen az oldalon használható - az általános import oldal ([[naplo:admin:import|Admin/Import]]) működésétől ebben tér el az itteni importálás: a felvett/módosított diákokat a megadott dátummal fel is veszi a kiválasztott osztályba. Egy új tanulók adatait tartalmazó adatállomány tehát valahogy így nézhet ki: oId viseltCsaladinev viseltUtonev kezdoTanev kezdoSzemeszter statusz jogviszonyKezdete beDt ... 74864826801 Gipsz Jakab 2007 1 jogviszonyban van 2007-08-01 2007-08-01 ... 77138079743 Vincs Eszter 2007 1 jogviszonyban van 2007-08-01 2007-08-01 ... ... A fenti példában a Gipsz Jakab nevű új tanuló a 2007-2008-as tanév első szemeszterében került felvételre, osztályból való kikerülésének várható ideje 2009 június 30., osztályba kerülésének dátuma 2008. augusztus 1., ami egyúttal jogviszonyának kezdete is. **Az adatállomány UTF-8 kódolású kell legyen!** A kész állományt másoljuk fel a szerverre, például a ''/tmp'' könyvtárba, majd ennek az állománynak az elérési útját kell megadunk a beviteli mezőben. A jóváhagyás után a program beolvassa a file első 5 sorát - mintaként. Ha a mezőneveket felismeri a program, akkor automatikusan rendeli hozzá őket egy-egy oszlophoz, amúgy ezt kézzel kell végrehajtanunk. Mindenképp meg kell adnunk egy, vagy több mezőt, amit kulcsként használ majd a program a betöltés során. Ez azt jelenti, hogy egy sor betöltésekor, ha van már az adatbázisban vele azonos kulcsú, akkor a beszúrás (insert) helyett csak adatmódosítást (update) hajt végre. ==== Beíratlan tanulók előzetes felvétele ==== Ha a beiratkozás előtt előre be akarjuk tölteni a felvett tanulók adatait, akkor a következő formátumú állományt használjuk: oId viseltCsaladinev viseltUtonev statusz jogviszonyKezdete kezdoTanev kezdoSzemeszter beDt 7654321 Gipsz Jakab felvételt nyert \N 2012 1 2012-06-25 Fontos tehát, hogy a státusz "felvételt nyert", a jogviszony kezdetének dátuma viszont mág ismeretlen (NULL értékű, ezt jelzi a ''\N'').