====== Tanévek kezelése ====== ===== Új tanév felvétele ===== Új tanév felvételéhez először a tanév jelét kell felvenni. Ez a tanév első tanítási napjának éve legyen. A második lépés a tanév szemesztereinek (féléveinek) felvétele. Egy szemesztert a szemeszter első és utolsó tanítási napjának megadásával definiálhatunk (tehát zárt intervallumként adjuk meg a szemeszter időszakát). Egy szemeszter három féle státuszban lehet: - tervezett - Azt jelenti, hogy hivatkozhatunk erre a tanévre, de még nem tartozik hozzá adatbázis. - aktív - épp használatban lévő, saját adatbázissal rendelkező tanév (a saját adatbázisban tároljuk például a konkrét hiányzások adatait, vagy az év közben szerzett jegyeket és még sok egyéb, csak az adott tanévhez kapcsolódó adatot). - lezárt - egy adatbázissal rendelkező, de már nem módosítható tanév. A szemeszterek új tanév létrehozásakor tervezett státuszúak lesznek. A tanév megnyitásával, illetve lezárásával kerülnek ''aktív'', illetve ''lezárt'' állapotba. ===== Tanév szemeszterei ===== Ha egy konkrét, már létező tanévet választunk ki, akkor lehetőségünk van a tanév szemesztereinek módosítására (pontosabban kezdő és záró dátumainak módosítására) és törlésére. **Vigyázzat!** Ez a funkció nem változtatja meg a [[naplo:tanev:munkaterv|éves munkaterv]]et, így az első és utolsó tanítási nap megváltoztatása esetén a munkaterv is hibás lesz. Jobb tehát ezzel a lehetőséggel csak ''tervezett'' státuszú tanév esetén élni. ===== Tanév megnyitása ===== Úgy is mondhatnánk: a tanév aktívvá tétele. Két esetben használhatjuk: - Ha a tanév még csak tervezett státuszban van, akkor (a megfelelő MySQL felhasználói azonosító és jelszó ismeretében) aktívvá tehetjük, létrehozva a szükséges tanév adatbázist. - Ha egy tanévet korábban lezártunk, de valamilyen módosítást mégis el kell végeznünk rajta, akkor újra megnyithatjuk - ekkor nincs szükség MySQL azonosítóra és jelszóra. ===== Tanév lezárása ===== Egy aktív tanévet akkor zárhatunk le, ha - A tanév utolsó tanítási napján már túl vagyunk - Az általunk megadott "tanév lezárás dátum" is a tanév utolsó tanítási napja utánra esik. Alaphelyzetben a program ezt a dátumot az utolsó tanítási nap után 7 nappal határozza meg, de szabadon változtathatunk a dátumon. A tanév lezárásához szorosan kapcsolódik néhány - innen közvetlenül nem elérhető - feladat, funkció: * A befejezett tanév [[naplo:nyomtatas:haladasinaplo|haladási-]] és [[naplo:nyomtatas:osztalyozonaplo|osztályozónaplóit]] nyomtassuk ki minél hamarabb! * Még fontosabb az adatok mentése és archiválása * A következő év indításához érdemes a felmenő [[naplo:intezmeny:tankor|tankörök]] következő évi óraszámait rögzíteni! * A már tudható osztály váltásokat végezzük el a lezárás előtt. A tanév lezárás több lépésből áll. Ezeket a lépéseket külön-külön is végrehajthatjuk egészen addig, amíg a tanév státuszát ''lezárt''-ra nem állítjuk (utolsó pont). Ezek után már csak akkor férhetünk a tanév lezárás lépéseihez, ha újra megnyitjuk a tanévet. ==== Végzős tanulók jogviszonyának lezárása ==== Végzősnek tekintünk egy tanulót, ha az osztályai közül a legkésőbb lezárulónak végző tanéve épp a kiválasztott tanév. a tanulói az in Előfordulhat, hogy egy diák épp végez egy osztályban, de tovább fog menni egy másik osztályba. Ha az új osztályba előre felvesszük, akkor a program nem fogja végzősnek tekinteni. Az is megtörténhet, hogy egy intézményben egy teljes osztályról tudható, hogy a tanulói mind jogviszonyban maradnak az iskolával (egy másik osztályban) - ilyen lehet például egy nyelvi előkészítőt végző osztály. Ilyen esetek miatt van lehetőség arra, hogy megjelöljük azokat az osztályokat melyek diákjai valóban elhagyják az intézményt. A tanulói jogviszony lezárása maga után vonja a következőket is: * A tanulót a megadott dátummal kiléptetjük a tanköreiből * A tanulót a megadott dátummal kiléptetjük az osztályaiból (Ha év közben [[naplo:intezmeny:diak|szüntetjük meg egy diák jogviszonyát]], akkor a megadott dátum utáni hiányzások és jegyek törlését is elvégzi a program, de jelen esetben csak a tanév vége utáni dátummal lehet lezárni a tanévet.) ==== Végzős osztályok lezárása (tagok és osztályfőnökök kiléptetése) ==== Tanév lezárásakor a végzős osztályokat le kell zárni. Ennek lépései: * Az osztály tagjainak kiléptetése az adott dátummal (függetlenül attól, hogy végzősek-e a diákok) * Az osztály osztályfőnöki megbizatásainka lezárása az adott dátummal. * Az érintett osztályfőnökök osztályfőnöki munkaközösségből történő kiléptetése, ha más osztályban nem osztályfőnökök ==== A megszűnt jogviszonyú tanulók és szüleik felhasználói azonosítóinak törlése ==== A program lekérdezi a megszűnt jogviszonyú tanulókat (nem csak a most lezártakat!) és ezek szüleit, majd törli a hozzájuk tartozó felhasználói azonosítókat. **Vigyázat!** Az egyéb ilyenkor szükséges tennivalókat (pl. home könyvtárak mentése, törlése) a program nem végzi el! A szülők esetén a program nem törli azokat a szülői azonosítókat, mely hozzá vannak rendelve valamely jogviszonyban lévő, vagy felfüggesztett jogviszonyú tanulóhoz (egész pontosan: statusz in ('jogviszonyban van','magántanuló','vendégtanuló','jogviszonya felfüggesztve')). Az accountok törlése mellett a program a ''szulo'' tábla ''userAccount'' mezőjét is ''NULL'' értékre állítja. ==== Tanév lezárása ==== Ezt a lépést akkor érdemes megtenni, ha a többi lépéssel már elkészültünk. Két funkciója van: * A tanév adatbázisból lekérdezi a diákok hiányzási adatait (összes igazolt/igazolatlan hiányzások száma, késések száma, összesített hossza percben szemeszterenként) és eltárolja az intézményi adatbázisba. * A tanév státuszát ''lezárt''-ra módosítja.